Oldalak

2010. május 8., szombat

S. Collins: Az éhezők viadala

A történet a távoli jövőben játszódik, amerikai földrészen, az Egyesült Államok helyén, egy elképzelt "országban", Panem-ben. Panem 12 körzetből áll, illetve 13-ból, de a 13. körzet lakhatatlan, magas a radioaktív sugárzás a területén a 74 évvel korábbi lázadás óta, ugyanis a Kapitólium, Panem vezetősége, a lázadáskor ezen a körzeten statuál példát: elrettentve a többi 12-t, ezt elpusztítja (a könyv mintegy sugallja, hogy a következő részekben a 13 körzet fontos helyszín lesz! várjuk hát türelemmel!). A 12 megmaradt körzet meghatározott feladatot végez, pl: a első luxuscikkeket gyárt a Kapitóliumi lakosok számára, a 11-esben folyik a növénytermesztés, a 12-es (történetünk kiinduló pontja) pedig a bánya-körzet. A körzetek között ebből adódóan vannak gazdagabb és szegényebb körzetek, jellemzően azonban jegyrendszer van, kvóták, fejadagok és mint ahogyan azt már a történelem során láthattuk, az ilyen viszonyok között virágzik a fekete kereskedelem is.
A 74 évvel korábbi lázadásra nem tér ki a könyv bővebben, de annyit ki lehet venni, hogy a 13 körzet összefog és megpróbálja megdönteni a Kapitólium hatalmát, ami nem sikerül. A lázadás és főleg annak leverésének emlékét azonban a Kapitólium nagyon is igyekszik elevenen megőrizni az emberekben: minden évben az aratáskor megrendezik az Éhezők viadalát, egy rendkívül kegyetlen, véres versengést, melyen 24 gyerek, 12 fiú és 12 lány vesz részt, 12-18 év közöttiek. A viadal életre-halálra szól, csak egy maradhat, tehát minden évben 23 gyerek a halálba megy. A gazdagabb körzetek jól táplált családjai már születésüktől kezdve harcosnak képzik a gyerekeiket, így többnyire onnan kerülnek ki a győztesek.
A könyv főhőse Catniss, a félárva, 16 éves lány. Édesanyjával és a húgával él, többnyire abból, hogy kiszökdös a kerítésen túli erdőbe vadászni. Ő a családfenntartó. A zsákmány hol az ő asztalukra, ám többnyire a körzet tehetősebb családjainak asztalára kerül. A dolgok egészen tűrhetően mennek, messze nem jól, de az éhezés legalább egyelőre elkerüli a lányt és családját.
A 74. viadal sorsolásán Catniss húgát, Primet sorsolják ki, aki még csak 12 éves. Catniss természetesen gondolkodás nélkül áll Prim helyére és ő vállalja a harcot a másik 23 választottal.
Az egész viadal egy szrönyen megalázó live-show, úgy fogadnak a gyerekekre, mint egy kutyaviadalon, a tv folyamatosan mutatja hogyan boldogulnak az erdőben, hogyan küzdenek egymással és hogyan halnak meg. Nincs választás: ölsz, vagy ölnek! Catniss próbál úgy taktikázni, hogy hátha megtalálja a harmadik utat... Nagy segítségére van az, hogy évek hosszú során át vadászott az erdőben, így tud magának élelmet szerezni, tud rejtőzködni, egyáltalán: van esélye.

És az én érzéseim: nem tudom miért vettem ki ezt a könyvet a könyvtárból. Valahol olvastam róla, feljegyeztem a címét és mikor kiderült, hogy a közel 40-50 címet tartalmazó listámról alig 5-6 könyv van bent a könyvtárban, köztük ez is, hát nem volt mit tenni: hoztam ami volt.
Azt hittem a sztori kizárólag a 16 és 20 év közötti szerepjátékos, elborult agyú, sci-fi imádók táborának élvezhető, de adtam egy esélyt (a baj az volt, hogy nem írtam a listámra commentet, hogy miért is ragadta meg a figyelmemet ez a könyv...).
Igaz, hogy kaland regény, egy elképzelt diktatúra, de emberekről szól, az érzéseikről, a változásaikról, a küzdelemről, ami Catniss lelkében erősebb, mint a napi életben maradásért vívott harca.
Szóval tetszett! Nem tudtam letenni. Nagyon jól megírt, fordulatos történet sok meglepetéssel, sok belső vívódással... A befejezés viszont olyan, mint egy olcsó dél-amerikai szappanoper: Folyt.köv. és persze a legérdekesebb résznél, ahol lehetne domborítani még jobban a jellemeket, a lelki szálat lehetne kezdeni bonyolítani, a szerelmiről már nem is beszélve... Mert persze szerelmi szál is van, elvégre ne felejtsük el amerikai írónővel van dolgunk! Viszont talán ez is a helyén van, elvégre csinoska, 16 éves lány a főszereplő, és hát mindannyian voltunk 16 évesek, meg csinoskák is :-)!

10/9

A hivatalos fülszöveg:
Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé.
A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal - számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.

1 megjegyzés:

N.Zsuzsi írta...

én most próbálkozom vele -egyelőre nem nagyon tetszik :(