Nálam ez a könyv ötös osztályzatot kapott, ezt most így, nyíltan, az elején kijelentem, pedig nem szoktam egyértelmű lenni. :o)
David Gutersonról nem sok mindent lehet tudni, a Wikipédiából annyit tudtam meg, hogy szerzett ilyen-olyan diplomát (pl. kreatív írásból), hosszú időn át tanított, de közben már jelentek meg hosszabb-rövidebb lélegzetvételű írásai a különböző magazinokban. Három regényt írt, a harmadikkal, a Hó hull a cédrusra cíművel aratta a legnagyobb sikert, nemcsak a kritikusok (Pen,/Faulkner-díj), hanem az olvasók körében is. Hát, mit mondjak, meg tudom érteni mindkét felet.
A történet egy Seattle közelében lévő kis szigeten játszódik, ahol japánok és amerikaiak élnek látszólag nagy-nagy békességben, mígnem egy bűntény történik, egy halászt holtan találnak, meggyilkolásával egy japánt vádolnak, nem véletlenül, minden jel az ő bűnösségére utal. A regény a bírósági tárgyalás köré szerveződik, de ennél sokkal többről van szó.
Többről, s innentől kezdve különböző szálakon indulhatok el, hiszen szólhat a két nép együttélésének (mint kiderül) felszínes zökkenőmentességéről, de szólhat egy új hazába való beilleszkedésről is, amelynek önmagából fakadó nehézségét fokozza a közelgő II. világháború.
(A történet a háború után kb. 10 évvel játszódik, de meghatározó nemcsak azért, mert közelmúltnak tekinthető, hanem azért is, mert Amerika hadban állt Japánnal, akkor az amerikai állampolgárság nélküli japánok most mégis melyik hadseregbe tartoznak, erkölcsi kérdés...)
Folytatva a sort, szólhat a könyv az emberről, a helytállásról, a morálról, az előítéletekről, a "nem hajlik, inkább törik"-féle emberi magaslatról, de szólhat szimplán nyomozásról is - arról szól, amiről szeretnénk, hogy szólna. Vagy ami szól hozzánk a könyvön keresztül. Éppenséggel akár minden fent írottról.
Mindemellett a könyv (vagy az író) stílusa könnyed, puha, könnyedén rajzolja elénk mind a fizikai, mind a belső teret, s észre sem vesszük, már benne is járunk a történetben, ott vagyunk a halászfaluban, a bírósági tárgyalóteremben, a cédrusfa tövében...
Nekem ez a könyv a csokikrém.
David Gutersonról nem sok mindent lehet tudni, a Wikipédiából annyit tudtam meg, hogy szerzett ilyen-olyan diplomát (pl. kreatív írásból), hosszú időn át tanított, de közben már jelentek meg hosszabb-rövidebb lélegzetvételű írásai a különböző magazinokban. Három regényt írt, a harmadikkal, a Hó hull a cédrusra cíművel aratta a legnagyobb sikert, nemcsak a kritikusok (Pen,/Faulkner-díj), hanem az olvasók körében is. Hát, mit mondjak, meg tudom érteni mindkét felet.
A történet egy Seattle közelében lévő kis szigeten játszódik, ahol japánok és amerikaiak élnek látszólag nagy-nagy békességben, mígnem egy bűntény történik, egy halászt holtan találnak, meggyilkolásával egy japánt vádolnak, nem véletlenül, minden jel az ő bűnösségére utal. A regény a bírósági tárgyalás köré szerveződik, de ennél sokkal többről van szó.
Többről, s innentől kezdve különböző szálakon indulhatok el, hiszen szólhat a két nép együttélésének (mint kiderül) felszínes zökkenőmentességéről, de szólhat egy új hazába való beilleszkedésről is, amelynek önmagából fakadó nehézségét fokozza a közelgő II. világháború.
(A történet a háború után kb. 10 évvel játszódik, de meghatározó nemcsak azért, mert közelmúltnak tekinthető, hanem azért is, mert Amerika hadban állt Japánnal, akkor az amerikai állampolgárság nélküli japánok most mégis melyik hadseregbe tartoznak, erkölcsi kérdés...)
Folytatva a sort, szólhat a könyv az emberről, a helytállásról, a morálról, az előítéletekről, a "nem hajlik, inkább törik"-féle emberi magaslatról, de szólhat szimplán nyomozásról is - arról szól, amiről szeretnénk, hogy szólna. Vagy ami szól hozzánk a könyvön keresztül. Éppenséggel akár minden fent írottról.
Mindemellett a könyv (vagy az író) stílusa könnyed, puha, könnyedén rajzolja elénk mind a fizikai, mind a belső teret, s észre sem vesszük, már benne is járunk a történetben, ott vagyunk a halászfaluban, a bírósági tárgyalóteremben, a cédrusfa tövében...
Nekem ez a könyv a csokikrém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése