Oldalak

2009. augusztus 15., szombat

Steven Saylor: Caesar diadala


Erről a sorozatról Monika már írt korábban. Ez a kötet a legfrissebb. Sőt, annyira új, hogy Saylor tavaly írta és idén már olvashatjuk is magyarul.:)
Amúgy a történet a szokásos színvonalat hozza, azaz picit lassúbb a cselekménye, igazodik Gordianus (főszereplő) életkorához, aki már a hatvanas éveiben jár. Félreértés ne essék, a lassúság nem jelent unalmat, mert ha valakit érdekel az ókori Róma hétköznapi élete, pletykái esetleg a római jog;-), akkor biztos, hogy ez a sorozat lesz az egyik nagy kedvence!
Ebben a kötetben egyébként Caesar felesége Calpurnia bérelte fel Gordianust, mert egy Caesar-ellenes összeesküvéstől retteg. Gordianus nem rajong Caesarért, ráadásul nem is annyira fiatal már, ezért első körben el akarja utasítani a felkérést. Viszont, amikor kiderül, hogy korábban egy barátja nyomozott ebben az ügyben, akit előző nap megöltek, mégis úgy dönt, hogy nyomozni kezd. Ugyanakkor leszögezi, hogy csak a barátja miatt teszi meg mindezt, fizetést nem fogad el és ha kiderít valamit, akkor azt talán megosztja Calpurniával...talán nem.

Fülszöveg:

A római polgárháború befejeződött. Pompeius halott, Egyiptomot Kleopátra a római légiók segítségével tartja vasmarkában, és hosszú idő után Caesar is visszatér Rómába. Habár a szenátus diktátorrá választotta, a városban egymást érik a pletykák, melyek szerint Caesar királlyá akarja koronáztatni magát. Azt is suttogják, hogy nem sikerült minden ellenfelét félreállítania. Gordianus nemrég tért haza Egyiptomból feleségével, és ugyan felhagyott nyomozói munkájával, mégis képtelen visszautasítani Caesar feleségének, Calpurniának segélykérését. Az asszony álmai vészt jósolnak, sőt katasztrófát: egy Caesar elleni összeesküvést. Calpurnia már felbérelte Gordianus egyik barátját, hogy járjon utána a szóbeszédnek, ám őt holtan találják. A vezér négy diadalmenetet tervez a következő napokra, így jóval kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül, mint bármikor korábban, ezért felesége sürgetve kéri Gordianust, derítse ki, mi igaz az összeesküvés híréből. Bár Gordianus nem rajong Caesarért, elvállalja a megbízatást. Az irányítás azonban kicsúszik a kezéből, és ugyan minden tőle telhetőt megtesz, senki sem érezheti magát biztonságban, és senki sem tudhatja, hova sodorják az események.

2 megjegyzés:

Monika írta...

Már olvasom is :)))
Ha valakit érdekel Steven Saylor regényei, nekem írjon! Tudok segíteni.

Macus írta...

Mónika!
Szeretném a sorozatot "közelebbről" megismerni. Megtennéd, hogy elküldöd nekem a címeket a regények kronológiai rendjében? Az Alexandránál néztem, de ott pl. az egyik kötet, amiről itt írtál, nincs is fent... Szóval ott nem teljes a lista, én meg az első kötettel kezdeném az olvasást.
Előre is köszönöm:
Macus
mkiraly1205@gmail.com