Oldalak

2009. augusztus 13., csütörtök

Bemutatkozás

Nagyon örülök, hogy meghivót kaptam a blog írására is, igy az olvasás mellett gondolataimat is leirhatom. Elöször talán nem egy éppen olvasott könyvet mutatnék be, hanem pár gondolatot, részben magamról, részben a könyvtárakról és könyvekről.
Első általánosban a tanitó néni azt mondta, aki nem tud jól olvasni, az beiratkozhat a kerületi könyvtárba. Mivel én jól olvastam igy magamnak kellett megszerveznem a beiratkozást. Ma visszagondolva ez elég nagy tett volt és talán ez inditott el azon az uton, hogy "ügyintéző" legyek, azaz megoldjak problémákat. Ez nagyjából sikerült. Könyvtárba azóta járok, sokfélébe jártam, tanulni, kölcsönözni, munkahelyre, kerületibe stb. Ez valahogy jött. Hogy miért nem lettem könyvtáros, nem tudom, de nagyon szeretem a könyvtárakat. Jelenleg a kerületi könyvtárba járok általában 2-3 hetente hozok ki 8-8 könyvet. Nagyon tetszik, hogy kerületenként nagyon szépen felújitották a könyvtárakat és aránylag gazdag a felhozatal. Internetezni is ott szoktam, amikor itthon nem volt lehetőségem.
Kölcsönzéskor elöször megnézem az új könyveket és igyekszem abból válogatni. Meg kell mondanom, a választék olvasás szempontjából nem a leggazdagabb. Pl. az itt lévő könyvekből szinte egyet se láttam. Inkább olyan kézikönyvtárba való igen nagyalakú könyvekkel van teli. Regények -általam nem igen ismert magyar irók- műveivel. Párat elolvastam, de nemigen nyerte el tetszésemet. Mivel érdekel az elmúlt 40 év történelme más szemszögből, szivesen olvasok ilyeneket is, ebből kevesebb van. Ill. vannak lengyel cseh, orosz irók művei, de olyanokéi akik nyugaton éltek és visszaemlékezéseket irtak hol dokumentum, hol regéyn formában.
Szeretem a detektivregényeket. Ezért sokat hallagatok. Elsősorban a logikai Agatha Cristi féle regéyneket. Nem szeretem viszont, hogy az utóbbi időben sok magyar szerző lehetőleg angol nevet talál ki magának és a cselekméynt is nyugati országokba teszi. Én szeretem a regényekből az adott ország szokásait is megismerni. Ezekből kevésbé lehet. Sajnos egyes regényeknek a forditása nem jó. Vagy maga a regény sem jó? Erre nem tudtam rájönni. A kihozott könyveket nem mindig olvasom el, ha kb. a 10. oldalon rájövök, hogy nem tud lekötni, akkor félreteszem. Szerintem a könyvolvasáshoz is hangulat kell. Van olyan könyv amit minden évben elolvasok és mindig élvezek és van olyan, aminek tizszer nekikezdek és nem megy.
Kedvenceim ezenkivül az útleirások, az életrajzok és a cselekményes művek. Szeretnék magyar szerzőktől a mai életről reális könyveket olvasni.
Majd jövök az általam olvasott könyvek bemutatásával.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Örülök, hogy csatlakoztál! A varrogatós oldaladat szoktam nézegetni, nagyon tetszenek a munkáid, és amit magadról, az olvasásról írtál, szintén nagyon hasonlít az én ízlésemhez! :)

Monika írta...

Szia,
Írigylek mindenkit akinek nem gond könyvtárba járni. mivel egy gimiben tanítok én is tudok könyvtárba járni viszont itt semmi új nincs és a városi könyvtár is ...hát hogy is fejezzem ki magam nem az újdonságokra törekszik. Így nekem nem marad más csak a könyvesbolt (ami anyagilag megterhelő) és az internet. De azért nem szabad panaszkodnom, mert mindik akad valmai jó a horgomra :) Hamarosan jelentkezem ajánlókkal.